Bemutatjuk a Qubes elnevezésű szolgáltatott irodánkat, mely egészen rövid bérleti szerződéssel is igénybe vehető
Vállalkozásodat nem fogják többé befolyásolni térbeli kötöttségek, helyette rugalmasságot nyerhetsz, személyre szabhatod, bővítheted, megoszthatod az irodateret.
A Qubes szolgáltatott irodánkkal a piac legfejlettebb technológiáit felhasználva könnyítjük meg bérlőink irodában töltött idejét. Mit is értünk ez alatt?
A munkaerőpiacon is éreztette hatását a járványhelyzet, így egyre több cég foglalkoztat szabadúszókat vagy kislétszámú csapatokat, akik külön dolgoznak a többi munkatárstól.
Kreativitásuk és motivációjuk fenntartása érdekében gyakran a közösségi irodaterek mellett döntenek, ugyanakkor ha a csapatlétszám növekszik, előbb-utóbb falakba fognak ütközni. Itt jönnek képbe a szolgáltatott irodák, amelyek teljesen az adott vállalkozás arculatának, aktuális méretének megfelelően alakíthatóak, és csak rövid távú elköteleződéssel járnak.
A munkakörnyezet alakíthatósága
Minden cég egyedi. Más és más szervezeti felépítésük, foglalkozási körük, ebből következően pedig szükségleteik is mások. Néhány csapat több együttműködésre, beszélgetésre vágyik, mások pedig sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az összpontosításra. Amikor munkakörnyezetet teremtünk, nagyon fontos, hogy a hatékonyság legyen a fókuszban.
Mi, a HB Reavis-nál tudjuk, hogy a munkakörnyezetnek agilisnak kell lennie, hogy találkozzon a felhasználók igényeivel, ezért hoztuk létre irodatér-tanácsadói csapatunkat hogy a legoptimálisabban, a hatékonyság jegyében alakíthassuk ki az irodateret.
A Qubes-ban minden cég a saját igényei szerint alakíthatja ki az irodáját:
- Nem probléma többé alkalmazkodni a folyamatos változásokhoz, mivel a Qubes által biztosított munkakörnyezet mérete az adott vállalkozás aktuális méreteire szabható. Az irodatér a csapat aktuális létszámához egy szempillantás alatt igazítható a mozgatható, átalakítható irodabútoroknak és egyéb térelemeknek köszönhetően.
- A dizájn bármikor alakítható a cég profiljának és kultúrájának megfelelően. Sok videójáték-rajongó van a csapatban? A Qubes-ban könnyen kialakíthatunk számukra egy rekreációs játékszobát. Ha pedig a nagylétszámú értékesítési csapatotok egész nap a telefonon lóg, akkor megkönnyíthetitek a mindennapokat modern, telefonfülke méretű helyiségek biztosításával.
- Mindezeken túl a Qubes-ban arra is lehetőség nyílik, hogy irodátokat egyedi arculattal lássátok el, amely hűen tükrözi a cégetek értékeit és kultúráját.
Szolgáltatott iroda
A vállalatok két évnél hosszabb időtávon nehezen tudják megjósolni a várható átalakulásokat. Az ingatlanpiacon mégis az ötéves irodabérleti szerződések jellemzőek, felmondási lehetőség nélkül. Mi előnyös, egyénre szabott, rövidtávra bérelhető munkakörnyezetet kínálunk: világos, átlátható szerződéssel és hat hónapos felmondási idővel.
Közösségi iroda szolgáltatások
Egy iroda akkor segíti a produktivitást, ha az ott dolgozók feladatuk jellegétől függően kiválaszthatják a nekik legmegfelelőbb irodai környezetet (pl. a sales munkatársak számára telefonálásra alkalmas fülkék).
A célunk olyan multifunkciós irodák létrehozása, amelyek egyszerre több szolgáltatást nyújtanak. Például a legtöbb cégnél nincs megfelelő környezet kialakítva lazább vagy informális? beszélgetésekhez, telefonálásra vagy négyszemközti megbeszélésre, mi úgy gondoljuk, hogy mindezeket egyetlen helyiség is biztosíthatja, amely emellett még étkezőként is használható. A multifunkcionalitás jegyében ugyanaz a helyiség napszaktól függően különböző tevékenységek központjává válhat.
Összegezve, a Qubes legfőbb előnye a rugalmas alakíthatósága, melyben külön szerepet kap az agilis munkakörnyezet. Mivel a cégeket emberek hívják életre, ezért élő szervezetként működnek, márpedig egy élő szervezetnek hatékony működést elősegítő munkakörnyezetre van szüksége a virágzáshoz.